Assisi Szent Ferenc- templom


A szerzetesek gyakran bírálták Elia Bombardone, azaz Éliás testvért viselkedéséért, és bár a derék barát nem volt bűn nélkül való, Szent Ferenc mégis őt nevezte ki utódjául.
1226-ban Szent Ferenc meghalt, a Porziuncola-kápolnában helyezték örök nyugalomra. 1228-ban szentté avatták.
Élias nagyszabású tervet eszelt ki. Azt vette a fejében, hogy egy nagy Tau-kereszt –ez a jelkép volt Sz. Ferenc kedvelt emblémája-formájú bazilikát épített Assisiben az Inferno - hegyen. Talán azért is ezt a helyet választotta, mert Sz. Ferenc azt kérte, hogy ide temessék el. Ez a hely egyébként a város legkevésbé ismert helye volt, a kivégzéseket is itt szokták végrehajtani. Éliás átkeresztelte a hegyet Édenkert- hegyének. IX. Gergely pápánál kijárta az engedélyt, hogy Simone di Pucciaare által adományozott területen felépíthesse az elnyúlt alaprajzú bazilikát. A nagyszabású terv azonban nem aratott sikert a ferencesek között. Nem tetszett nekik az ötlet, hogy két gazdagon díszített templomot építsenek egymás fölé a szent sírjára. Szent Ferenc egyszerűségről és alázatosságról prédikált, ezért az az elképzelés, hogy maradványait ilyen pazar környezetbe helyezzék, szinte szentségtörésnek számított. De Éliás nem tágított.
1228-an egy templomot emeltek a hegyen, legfőképpen azért, hogy a szent földi maradványai méltó helyre kerülhessenek. 1230. május 25-én Szent Ferenc maradványait egy kőszarkofágban elhelyezték a templom főoltára alatt. Két éven belül megépült a kripta, amit alsó templomnak neveztek. A későbbiek során e templom mögé, ezúttal gótikus stílusban egy következőt építettek. 1253-ban 25 évvel a szentté avatása után, egyidőben szentelték fel mind a két templomot. Eredetileg mozaikokkal akarták ékesíteni, de végül figyelembe véve Sz. Ferenc rendjének törvényeit, úgy döntöttek, hogy „szerényebb” eszközökhöz nyúlnak, és inkább freskókkal díszítik a hatalmas falfelületet.
Alsó templom





A freskók Szent Ferenc életének jeleneteit és Krisztus szenvedédeinek mozzanatait ábrázolják.

Az alsó templom átriumából nyílnak a templom mellékhajói. Az alsó templom mellékhajói Tau alakot képeznek. S ez nem véletlen, hiszen ez a jel emlékeztette Ferencet az Úr keresztjére. Ezt a jelet rajzolta a cellák bejárata fölé, ez volt a kézjele az ismerősöknek, barátoknak küldött leveleken, és ilyen alakra varratta szegényes kámzsáját is. A 14. század második évtizedében az alsó templom oldalhajóiba kápolnákat építettek, amelynek a freskóit S.Martina és P. Lorenzetti készítette.Az altemplom eredeti kriptája 1818-ig nem volt látható. Ekkor találták meg Ferenc sírját és testének maradványit. Az újra felfedezett kripta 1930-ban kapta mai formáját.

A régi kőkoporsó az oltár felett helyezkedik el nyitott térben. VI. Pál pápa beleegyezésével 1978-ban a szakemberek egy csoportja azonosította Sz. Ferenc maradványait, majd egy üvegurnába gyűjtve visszahelyezték őket eredeti helyükre.
A templom latin kereszt alakú. Falainak díszítését egy angol festő kezdte meg, majd 1280 táján Cimabue folytatta, de dolgozott itt Giotto is, aki Szent Ferenc életrajzírójánakvezetésével jelenítette meg a szent életét 28 képen.
A felső temolom:



Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.